Előszó

 

Ez egy általános, összefoglaló, túléléssel foglalkozó weboldal kezdőknek, a témával ismerkedőknek. Célja, hogy egy helyen, minél lényegre törőbben összefoglalja az alapokat és irányt mutasson a további kereséseknek, fejlődésnek.

Miért pont a túlélés?

 

Nos, használhattam volna a cserkészet, természetjárás, túrázás, kirándulás, táborozás, kalandozás, bozótművesség szavakat is, de egyik sem fedi le teljesen a bemutatandó témát. Ezek kimondottan kedveltetésből, rekreációs, nevelő céllal, vagy életmódként végzett tevékenységek, ezzel együtt a túlélési módszerek ismerete mindezeket magába foglalja. A felsoroltak valójában csak előiskolái a túlélésnek. (Túlélés alatt nem egy súlyos betegség elleni harcot értek, félreértés ne legyen.) Képzeljük ügy, hogy a cserkészés a napközi, a kirándulás az óvoda, a túrázás az elemi, a kalandozás a kollégium, a bozótművesség az egyetem, a túlélés a doktorátus. A túlélési ismeretek elsajátításához is egy teljes iskolát kell végigjárnunk, az előző alapok nélkül nincs mire építeni.

 

A másik véglet a felkészülők (szabad fordításban). Nagy általánosságban a prepperség (felkészülés) egy új Amerikából indulti hóbort, trend amely egy többé kevésbé valós félelemre épül, mely szerint a világ különböző katasztrófák, társadalmi változások hatására visszasüllyed egy kevésbé civilizált léthez. A prepperek különböző módokon használják a túlélés módszereit, ám túlzott gyűjtéssel, élelmiszer, víz, anyag, stb. tárolással, és túlzott biztonsági intézkedésekkel sokszor többet ártanak bolygónknak, mint kellene. Általában a trend legmodernebb és legköltségesebb eszközeit is beszerzik, tehát az egész túlélés számukra inkább hobbi, kikapcsolódás, hóbort, mely a megszállottságig fokozódhat. Ezért nem is készülődésnek, hanem harácsolásnak nevezném. Sajnos a prepperek inkább az anyagi felére és a részleges veszélyekre fókuszálnak, ezért ismereteik gyakran felületesek. Mégis erre a módszerre is kitérek, mivel a prepping a túlélés túlzott elburjánzása..

 

A túlélés véleményem szerint az élet része, ösztön és ismeretek vegyülete, mely előre visz mind egyén, mind faj, s melyet finomíthatunk a túrázás, természetismeretek, a régi kézipari mesterségek és sok egyéb ismeretre építő tanulási folyamat által (Melyeket van aki valós körülmények hatására intenzív kurzusban sajátít el. Ha nem kap átmenőt, azt jelenti nem élte túl vagy nem volt elég szerencséje).

 

A témával rengeteg könyv, cikk, dokumentáció, videó stb. foglalkozik. Jómagam is sokból tanultam, inspirálódtam. Nem is az ezek által taglaltakat próbálom ismételni, hanem a saját szempontom szerint megközelíteni a témát, a saját tapasztalataim és felfogásom útján megszerzett információkat közvetíteni.

 

Az én szemléletemben a túlélés a mindennapi élet mindenfajta kényelem (inkább az eltunyulás szó való ide) nélkül. Az az élet, amelyet őseink éltek, kevés eszközzel, a mainál kevesebb tudással, de sok tapasztalattal és kitartással. Ami nekik mindennapi, természetes élet volt, az manapság minekünk extrém élmény.